Keresztút

A felvidéki tőrincsi születésű festőművész 1956-ban távozott Magyarországról a Pest-megyei Pomázról. Diplomáját Párizsban szerezte, majd a németországi Bielefeldben telepedett le. A Művészetbarátok Egyesülete szervezésében 1995-ben két hetet töltött a Lakiteleki Népfőiskolán Képzőművészeti Alkotótáborban. A képeket 2000. július 2-án Marosi Izidor nyugalmazott váci püspök atya áldotta meg.

Tekintetünkkel a képeken kitapintjuk a Jézus-mítosz történéseit, de a figura vagy a figurák nem válnak el környezetüktől, hanem részben beolvadnak abba. A művész a világot egy rendszernek, egy mechanizmusnak tartja, melynek mi és Jézus is részesei vagyunk. Képein ugyanolyan színek és formák jelennek meg akár figura, akár természetábrázolásain, ami arra utal, hogy természet és ember világa szintetizálódik, egységesül; ezek hatnak egymásra, s így a képben játszódó tragédia történései nehezebben emelhetők ki a néző tekintetével.
A szerkezet adja a kép ritmusát, feszültségét, konstruáltságát; a szín adja az ütköztetéseket, mert itt sem a reális megragadásra törekszik, hanem gondolati rendszerének része a képek színegyüttese. Vörösöket, kékeket, zöldeket használ, gyakran merész egymásmellettiségben, amely azonban a disszonanciát, az ellentmondást fokozza. Képein mindig van túlzás, felfokozó vonalvezetés, mely időnként még a torz felé is elsodródik. Különös jelentősége van a kezek felnagyított ábrázolásának. A kéz jellemzi az embert! A görcsös feszülésekkel teli kezek a drámák középpontjába helyeződnek, de ugyanígy látunk óvó kezeket is, vagy óriási figyelő szemeket, melyek egyúttal a rettegést is kifejezik.

Szeretetteljes szívvel és hálával mondunk köszönetet Geröly Tibornak azért a közbenjárásért, amit a Lakiteleki Egyházközösség templomáért tett.