A két keresztút története

02-nTemplomunk ajtaján belépve rögtön feltűnik, hogy két különböző stáció képei néznek egymással farkasszemet. A bal oldalon láthatjuk az eredeti, többek szerint nulla művészi értékkel rendelkező sorozatot, amelyen az alakok nem feltétlen "életszerű" helyzetekben, ill. arckifejezésekkel, ám sokkal inkább felismerhető módon vannak ábrázolva.

A jobb oldalon pedig egy színesebb, általában a műértők körében elismert szépségű, de a modern művészetet némely irányvonalát nem kedvelők számára első látásra felismerhetetlennek tűnő képsort találunk. A képek alatt az egyértelműség kedvéért kis táblákon - melyek egyesekben szép emlékeket idéznek - magyarázószöveget is láthatunk.

Vitathatatlan azonban, hogy egyházközösségünk életét kissé felrázta a Bercz Antal által készített alkotás, melyet 2000-ben templomunknak ajándékozott. Az is tény, hogy a képeket nem mindenki fogadta szívesen. Akkor ezt megvitattuk, és végül amellett döntöttünk - plébánosunk enyhe sugalmazására - hogy mindkét képsort a falakra függesztjük.

A két keresztút lehet a diplomácia jele, de lehet a viszályé is. Mindenesetre egyedivé tette templomunkat.

A keresztútról, ill. történetéről további cikkeket olvashatunk...

 

 

01 01 01

 Jézust halálra ítélik

 

 Jézus vállára veszi a keresztet

 

 Jézus először esik el a kereszt súlya alatt

 

01 01 01

 Jézus Anyjával találkozik a keresztúton

 

Cirenei Simon segíti vinni Jézusnak a keresztet

 

Egy asszony (Veronika) megtörli kendőjével Jézus arcát

 

01 01 01

Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt

 

Jézus beszél a síró asszonyokhoz

 

Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

 

01 01 01

Jézust megfosztják ruhájától

 

Jézust keresztre szegezik

 

Jézus meghal a kereszten

 

01 01  
Jézust leveszik a keresztről és Anyja ölébe helyezik (Pieta) Jézust a sírba fektetik  

 

A két keresztút története
Templomunk ajtaján belépve rögtön feltűnik, hogy két különböző stáció képei néznek egymással farkasszemet. A bal oldalon láthatjuk az eredeti, többek szerint nulla művészi értékkel rendelkező sorozatot, amelyen az alakok nem feltétlen "életszerű" helyzetekben, ill. arckifejezésekkel, ám sokkal inkább felismerhető módon vannak ábrázolva. A jobb oldalon pedig egy színesebb, általában a műértők körében elismert szépségű, de a modern művészetet némely irányvonalát nem kedvelők számára első látásra felismerhetetlennek tűnő képsort találunk. A képek alatt az egyértelműség kedvéért kis táblákon - melyek egyesekben szép emlékeket idéznek - magyarázószöveget is láthatunk. Vitathatatlan azonban, hogy egyházközösségünk életét kissé felrázta a Bercz Antal által készített alkotás, melyet 2000-ben templomunknak ajándékozott. Az is tény, hogy a képeket nem mindenki fogadta szívesen. Akkor ezt megvitattuk, és végül amellett döntöttünk - plébánosunk enyhe sugalmazására - hogy mindkét képsort a falakra függesztjük. A két keresztút lehet a diplomácia jele, de lehet a viszályé is. Mindenesetre egyedivé tette templomunkat. A keresztútról, ill. történetéről további cikkeket olvashatunk... Keresztút Korabeli ironikus tézisek      Jézust halálra ítélik    Jézus vállára veszi a keresztet    Jézus először esik el a kereszt súlya alatt    Jézus Anyjával találkozik a keresztúton   Cirenei Simon segíti vinni Jézusnak a keresztet   Egy asszony (Veronika) megtörli kendőjével Jézus arcát   Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt   Jézus beszél a síró asszonyokhoz   Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt   Jézust megfosztják ruhájától   Jézust keresztre szegezik   Jézus meghal a kereszten     Jézust leveszik a keresztről és Anyja ölébe helyezik (Pieta) Jézust a sírba fektetik    
Figyelmeztetés
Weboldalunkon cookie-kat használunk. Ezek egy része nélkülözhetetlen az oldal működéséhez, míg mások az oldal és a felhasználói élmény javítását segítik (követő cookie-k). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a sütiket vagy sem. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem fogja tudni használni a webhely összes funkcióját.